Csináljuk együtt az anyaságot
Mert nekünk, anyáknak is szükségünk van megtartottságra.
Nincs időd végigolvasni az oldalunkat? Megértjük.
Meghallgathatod üzenetünket egy egyszerű hanganyag elindításával!
Lehet, hogy most is próbálod a legjobbat adni magadból. Figyelni, kapcsolódni, jelen lenni, türelmesnek maradni. És közben néha mégis azt érzed, hogy egyre nehezebb. Mintha folyamatosan túl sok mindent kellene egyszerre megtartanod.
A Mom Balance azért jött létre, hogy legyen egy hely, ahol nem kell mindent egyedül cipelned. Ahol fokozatosan felépítheted azt a belső stabilitást, amire anyaként, nőként és emberként is szükséged van.
Hogy azt adhasd magadból a gyermekeidnek, amire igazán szükségük van belőled.
Belépek a Mom Balanceba
Nem a gyermekeink nevelésében fáradunk el.
Hanem abban, hogy túl sokáig próbálunk megtartottság nélkül működni a mindennapokban.
Sokszor azt hisszük, hogy azért nehéz, mert nem tudunk eleget. Mert még nem találtuk meg a megfelelő módszert. Mert nem vagyunk elég türelmesek. Mert valamit rosszul csinálunk.
Pedig a legtöbb édesanya, már rengeteget olvasott, tanult és próbált. Tudja, hogy szeretne nyugodtabban reagálni. Tudja, hogy szeretne jobban figyelni önmagára. Tudja, hogy szeretne másképp jelen lenni a családjában.
A nehézség nem feltétlenül a tudás hiánya. Hanem az, hogy túlterhelten, kimerülten és megtartottság nélkül próbáljuk használni azt, amit már tudunk.
Nem attól nehéz, mert rosszul csinálod.
Nem attól nehéz, mert nem tudod eléggé.
Nem attól nehéz, mert kevés vagy.
Nem attól nehéz, mert még nem találtad meg a megfelelő módszert.
Sokszor egyszerűen túl kevés megtartottságból próbálunk túl sok mindent vinni.
És egy idő után ennek ára van.
Megjelenik a túlterheltség. A bűntudat. A türelmetlenség. Az önmagunktól való eltávolodás. A folyamatos készenlét.
A Mom Balance azért jött létre, hogy ezen változtassunk.
Nem újabb elvárásokkal. Nem újabb teljesítménykényszerrel. Hanem egy olyan rendszerrel, amely segít fokozatosan felépíteni azt a belső stabilitást, amire az anyáknak szükségük van.
Nem több információra van szükséged.
Hanem egy olyan rendszerre, ami segít fokozatosan felépíteni a belső stabilitásodat.
Az anyák többsége nem tudáshiányban szenved.
💜 Tudjuk, hogy szeretnénk türelmesebbek és jelen lévőbbek lenni.
❤️ Tudjuk, hogy szeretnénk jobban figyelni magunkra.
🧡 Tudjuk, hogy szeretnénk nyugodtabban reagálni.
A nehézség sokszor nem az, hogy nem tudjuk, mit kellene tenni.
Sokkal inkább az, hogy túlterhelten, kimerülten és folyamatos készenlétben nagyon nehéz - ha egyáltalán képesek vagyunk - azt tenni, amit tudunk, hogy szeretnénk.
Amíg nincs elég belső stabilitásunk, addig a legjobb eszközök és módszerek is nehezen válnak a mindennapjaink részévé.
Ezért építettük fel
a Mom Balance-ot.
💜 Ez egy online anya-platform, ahol lépésről lépésre támogatjuk az idegrendszeredet, az érzelmi működésedet és a belső stabilitásodat.
❤️ Egy hely, ahová újra és újra vissza tudsz térni, kérdezhetsz, válaszokat kaphatsz és kapcsolódhatsz.
🧡 Egy hely, ahol nem kell mindent egyszerre megoldanod, de mutatjuk mi következik.
És ahol mindig vár egy megtartó, modern anyaközösség.
Mit változtat meg a belső stabilitás?
A cél nem az, hogy soha többé ne billenj ki.
A cél az, hogy egyre könnyebben találj vissza önmagadhoz a kibillenésekből.
A belső stabilitás nem azt jelenti, hogy minden nap nyugodt és kiegyensúlyozott lesz.
A belső stabilitás azt jelenti, hogy egyre több belső erőforrásod van azokhoz a helyzetekhez, amik korábban teljesen magukkal sodortak. Ez nem egy állapot, hanem egy fejleszthető képesség - az anyák szuperereje.
Könnyebben észreveszed a saját határaidat
mielőtt teljesen túlterhelődnél és robbannál.
Gyorsabban visszatalálsz önmagadhoz
egy fárasztó nap vagy épp a kihívást jelentő helyzetek után.
Sokkal kevésbé sodornak el téged a nehéz érzelmeid
és több választási lehetőséged lesz abban, hogyan reagálsz.
Jobban kapcsolódsz a saját szükségleteidhez
és ki is elégíted azokat, nem csak másokéra figyelsz oda.
Bűntudat nélkül gondoskodsz magadról
és érted, hogy ez nem önzőség, hanem anyai felelősségvállalás.
Több nyugalmat-biztonságot viszel a családodba
mert a saját stabilabb alapjaid mindenkire érdemben kihatnak.
A belső stabilitás nem csak neked jó.
Minden kapcsolatodra hatással van, amiben jelen vagy.
Ez nem egyik napról a másikra történik. Nem is egyetlen videótól vagy gyakorlattól érkezik meg hozzád. Sok apró lépésből épül fel. És ezeken az apró lépéseken kísérünk végig a Mom Balance univerzumában.
Anyák, akik már elindultak ezen az úton
Néhány gondolat azoktól, akik már megtapasztalták, milyen érzés több belső stabilitással működni.
- Ági -
„Azt hittem, csak én érzem így. De a program alatt megértettem, hogy teljesen normális, amit érzek, és hogy lehet rajta változtatni. A Nyugicseppek pedig mindig feltölt.”
- Andi -
"A Mom Balancenak köszönhetően újra elkezdtem megtaláltam és értékelni önmagamat.
Már nem csak egy anya vagyok, hanem egy újfajta ÉN is."
- Emese -
"Imádom a személyes példákat, a közös megéléseket, a kapcsolódást hozzám hasonló édesanyákkal.
Egyszerűen motivál és mozgásban tart."
Nem egy újabb módszert teszünk rád.
A Mom Balanceban nem még több elvárást, feladatot vagy teljesítménykényszert teszünk a válladra. Épp ellenkezőlkeg.
Segítünk csökkenteni a téged terhelő elvárásokat és hiedelmeket, miközben együtt felépítjük azt a belső stabilitást, amire minden további vágyad és célod épülhet.
Az elmúlt években több száz édesanyával dolgoztunk együtt egyéni folyamatokban, tréningeken, workshopokon, előadásokon és a közösségi programokon keresztül.
Újra és újra ugyanazzal találkoztunk.
Nem az információ, az akarat vagy a gyermekeink iránti szeretet és elszántság hiányzott.
Sokkal inkább azok az erőforrás alapok hiányoztak, amelyek lehetővé teszik, hogy mindazt, amit már tudunk, a mindennapokban is használni tudjuk.
Ebbe vezetünk be és tartunk meg téged a Mom Balanceban.
KI ÁLL A MOM BALANCE MÖGÖTT?
Werner-Tóth Zsuzsi
anyai kiégés specialista, neuro-érzelmi fejlesztő, a Mom Balance alapítója
Az anyák mentális, érzelmi és idegrendszeri támogatásával foglalkozom.
A Mom Balance annak a több éves személyes tapasztalatnak és szakmai tudásnak az eredménye, amit a nemzetközi tanulmányaim, a saját anyai megéléseim és az édesanyákkal végzett közös munka során gyűjtöttem össze.
Hiszek abban, hogy amikor az anya stabilabb alapokra tud támaszkodni, az nemcsak az ő életére hat. Hanem a párkapcsolatát, a gyermekeit és az egész családi rendszert is stabilabbá alakítja.
A Mom Balance szemléletével, a gondolkodásmódunkkal és a munkásságunkkal több országos médiumban is találkozhattál már.
A célunk nem az, hogy tökéletes anyákat neveljünk, és ezzel még inkább túlterheljünk. Azt akarjuk, hogy az anyák stabilabb alapokra tudjanak támaszkodni a saját életükben.
Mert az anyák nem háziasszonyok, hanem GENERÁCIÓALAKÍTÓK.
Az, amilyen minőségünkben jelen vagyunk a gyermekeink életében, meghatározza egész életük alakulását.
A Mom Balance egy olyan rendszer, ami a várandóságtól a gyermekkor végéig támogatja az anyákat abban, hogy nagyobb belső stabilitással legyenek jelen a saját életükben és a családjuk mindennapjaiban.
Nem tréningek gyűjteménye. Nem gyors megoldás. Nem varázsszer.
Mekkora megtartottságra van most szükséged?
Ugyanaz a rendszer. Ugyanaz a szemlélet. Ugyanaz a cél.
A különbség nálunk abban van, hogy mennyi személyes támogatásra, iránymutatásra és megtartottságra van szükséged a saját utadon.
A Mom Balance minden szintjén hozzáférsz mindenhez korlátozás nélkül. Ugyanahhoz a közösséghez, ugyanahhoz a szemlélethez, ugyanazokhoz a támogatott folyamatokhoz.
Nálunk a személyes megtartás mértéke változik.
🧡 Van, akinek elegendő egy jól felépített rendszer, amelyben online formában és az anyatársakkal - és persze velünk - közösen tud haladni.
❤️ Van, aki időnként szeretne visszajelzést és a saját életére szabott iránymutatást kapni.
💜 És van, aki jelenleg több megtartottságra és intenzívebb támogatásra vágyik. Vagy úgy gondolja, hogy esze ágában sincsen időt vesztegetni, ezért ezerrel vágna bele.
MOM BALANCE BASIC
14.990 Ft
Annak az anyának, aki szeretne egy megtartó rendszerben, anyaközösségben és szakmai támogatással, de a saját tempójában haladni.
Tartalmazza
🧡 Belső Stabilitás Alapozó Program
🧡 Teljes tudástár hozzáférés
🧡 Live alkalmakhoz való csatlakozás - korlátozások nélkül
🧡 Közösségi terünkhöz, a Mom Power-höz való hozzáférés
🧡 Újonnan érkező programokhoz való hozzáférés
Neked való, ha...
Szeretsz önállóan haladni, és elsősorban egy olyan rendszerre van szükséged, ami segít lépésről lépésre építeni a belső stabilitásodat.
MOM BALANCE PRO
49.990 Ft
Annak az anyának, aki a tagság mellett rendszeres személyes visszajelzésre és iránymutatásra is vágyik.
Tartalmazza
❤️ Mom Balance Basic minden eleme
❤️ Havi 1 személyes (online) konzultáció Zsuzsival - előre egyeztetett időpontban
❤️ Egyéni iránymutatás
❤️ Haladási támogatás
Neked való, ha...
Jól jönne egy külső szem, aki segít tisztábban látni az aktuális helyzetedet és kijelölni neked a következő lépéseket.
MOM BALANCE ALL-IN
79.990 Ft
Annak az anyának, aki jelenleg több megtartottságra, intenzívebb támogatásra vagy épp gyorsabb haladásra vágyik.
Tartalmazza
💜 Mom Balance Basic minden eleme
💜 Havi 2 személyes (online) konzultáció Zsuzsival - előre egyzetetett és kéthetente fixálható időponttal
💜 Mélyebb személyes folyamat
💜 Intenzívebb kapcsolódás
💜 Újonnan érkező programokhoz való exkluzív hozzáférés
Neked való, ha...
Úgy érzed, most jól esne, ha nem egyedül vinnéd ezt az utat, és szeretnél rendszeresebb, aktívabb személyes támogatást kapni, és gyorsabban oldanád meg a jelenlegi kihívásaidat.
Nálunk nem kell tökéletes és végleges döntést hoznod - a szintek között lehetőséged van felfelé és lefelé is váltani. Akár többször is.
Mert a legfontosabb nem az, hogy melyik szinttel indulsz.
Hanem az, hogy elindulsz.
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
Néhány rövid válasz a leggyakoribb kérdésekre.
Bármikor csatlakozhatok?
Mi történik a csatlakozásod után?
Mi van, ha már elindult az Alapozó?
Mi van, ha csak nagyon kevés időm van?
Milyen korú gyermekek mellett ajánlott a Mom Balance?
Mi a különbség a BASIC, a PRO és az ALL-IN között?
Mi van, ha még vannak kérdéseim?
Nem találtad meg a választ?
Nézd meg a részletes programbemutató oldalt a lenti gombra kattintva.