„Mintha csak kívülről nézném magam. Tudom, hogy valamit éreznem kellene, de egyszerűen nem jön semmi.”
Ezt egy kliensem említette, de nap mint nap tapasztalom, hogy mennyi nő ismeri ezt a belső ürességet. Főleg azok között magas az arány, akik érzelmileg megterhelő helyzeteken mentek keresztül eddigi életük során.

A pszichológiában ezt az állapotot érzelmi disszociációnak hívják. Egy láthatatlan védőfal, amit az agy és az idegrendszer emel, hogy megóvjon bennünket a túlélhetetlennek tartott érzésektől.

De vajon mi történik ilyenkor velünk? És miért fontos, hogy megértsük ezt az anyaságban is gyakori, mégis sokszor félreértett jelenséget? Erről írok, mert tudom, hogy a helyzetünk mögött meghúzódó okok megértése fontos lépés az önmagunkhoz és a gyermekeink fejlesztéséhez, támogatásához és szeretetéhez vezető úton.

Mi az a disszociáció?

A disszociáció egy tudattalan önvédelmi reakció, amely során az agy leválaszt bizonyos élményeket a tudatos észlelésről. Például emlékeket, gondolatokat, testi érzeteket vagy éppen érzelmeket. Ez különösen gyakran fordul elő traumatikus vagy érzelmileg túlingerlő helyzetekben.

A disszociáció lehet teljesen ártalmatlan, például amikor elkalandozunk egy unalmas megbeszélésen. De súlyosabb formája is van, amikor az egyén rendszeresen elzárja magát a belső világától, különösen az érzelmeitől.

Érzelmi disszociáció, amikor nem érezzük, amit érzünk

Az érzelmi disszociáció egy sajátos formája a disszociációnak. Ilyenkor nem emlékek vagy gondolatok, hanem érzelmek válnak elérhetetlenné.

Az érintettek gyakran így írják le ezt az állapotot:

• „Nem tudok örülni semminek, még annak sem, ami máskor boldoggá tenne.”
• „Tudom, hogy szomorúnak/boldognak kéne lennem, de inkább csak üres vagyok.”
• „Nem tudom megmondani, mit érzek. Mintha nem lenne ott semmi.”

Ez a jelenség nem a „nincs kedvem hozzá” típusú hangulat, hanem idegrendszeri és pszichés szinten működő túlélési mechanizmus.

Mit mondanak a legfrissebb kutatások?

A traumakutatás és az idegrendszeri működés területein egyre több bizonyíték szól amellett, hogy az érzelmi disszociáció nem gyengeség vagy elfojtás, hanem a test és az agy adaptív válasza a túlterheltségre.

„A trauma lényege nem az, amit átéltünk, hanem az, ahogyan az idegrendszerünk képtelen volt integrálni az élményt.”
Bessel van der Kolk - The Body Keeps the Score

Van der Kolk és munkatársai agyi képalkotó eljárások (fMRI) segítségével kimutatták, hogy disszociált állapotban csökken az érzelmi feldolgozásért felelős agyterületek aktivitása. Ez a csökkent aktivitás lehet az oka annak, hogy az érintettek nem tudják átélni az érzéseiket, még akkor sem, ha az esemény objektíven indokolná azokat (Lanius et al., 2010).

Stephen Porges polivagális elmélete szintén választ ad arra, miért történik ez a disszociáció. Amikor a szervezet nem tud elmenekülni vagy megküzdeni a jelen helyzettel, az idegrendszer egyfajta lekapcsoló üzemmódba vált, amit shutdown állapotnak hívunk. Ez alatt az érzelmi jelenlét is elérhetetlenné válik.

Miért fontos erről beszélni az anyaság kapcsán?

Az anyaság, különösen a korai időszak, a legtöbbünknél aktiválja a korábbi érzelmi sérülések lenyomatait. Ezek a sérülések lehetnek ismert és jelentős traumatikus élmények vagy olyan traumák, amikre nem emlékszünk vagy a közhiedelem még nem fogadta el őket traumás élményként, ezért nem is így tekintünk rájuk. (Ha többet szeretnél megtudni arról, mi is lehet trauma, kattints ide!)

Egy fáradt, túlterhelt, kimerült anya gyakran nem tudja megfogalmazni, mit érez. És nem azért, mert nem akarja, hanem mert az agya egyszerűen leválasztja őt az érzéseiről. Mert túl sok minden együtt.

Ez különösen gyakori olyan anyák körében, akik

• gyermekként érzelmileg elhanyagolást tapasztaltak saját szüleiktől,
• bántalmazást éltek át,
• kontrolláló vagy elérhetetlen szülőkkel nőttek fel,
• szülés körüli traumát éltek meg,
• extrém alváshiányban vagy izolációban élnek.

Fontos, hogy ne hibáztassuk magunkat, ha nehezen tudunk kapcsolódni az érzéseinkhez. Az érzelmi disszociáció nem azt jelenti, hogy rossz anya vagy. Sokkal inkább azt, hogy a tested még mindig védeni próbál téged valamitől.

Lehet ebből gyógyulni?

Igen, de nem egyik napról a másikra. Az érzelmi disszociáció feloldása biztonságos kapcsolódás, érzelemfeldolgozó munka és testorientált technikák segítségével történik.

A legfontosabb lépés elfogadni, hogy ez a jelenség létezik, és nem a te hibád. Sőt, a tested és az idegrendszered tökéletesen működik, hiszen a fő feladatuk, hogy megvédjenek téged.

„A test bölcs. Sokkal előbb megérzi, hogy nem vagyunk biztonságban, mint a tudat.”
Stephen Porges

És ha most magadra ismertél…

Ha úgy érzed, te is gyakran el vagy vágva az érzéseidtől, ha csak funkcionálsz, de nem vagy jelen az életedben, akkor fontos tudnod: nem vagy egyedül, és van kiút.

A Mom Balance keretei között olyan anyákkal dolgozunk együtt, akik fokozatosan megtanulják, hogyan kapcsolódjanak újra önmagukhoz, az érzéseikhez, és ezáltal a gyerekeikhez is. Ez nem a tökéletességről szól, hanem arról, hogy lépésről lépésre megtanuljunk jól lenni magunkkal.

Ha megtennéd a következő lépést, íme két lehetőség…

1.  Szeretettel várunk az ingyenes Harmonikus Anyaság Facebook zárt csoportunkban, ahova ide kattintva csatlakozhatsz. 
2.  Örömmel segítek személyesen neked, hogy megtaláld a számodra működő megoldásokat. Ehhez bármikor foglalhatsz egy Első konzultációs időpontot ide kattintva. 

Felhasznált irodalom:

• van der Kolk, B. (2014). The Body Keeps the Score. Viking.
• Lanius, R. A., Frewen, P. A., et al. (2010). The Effects of Dissociation on Neural Processing of Emotional Stimuli. Journal of Psychiatry & Neuroscience.
• Porges, S. W. (2011). The Polyvagal Theory. Norton.

Allen, J. G., Console, D. A., Lewis, L. (1999). Psychological Trauma: A Developmental Approach to Treatment. American Psychiatric Press.