A társadalmi elvárások szerint egy jó anya türelmes, szeretetteljes és mindig pozitív. De mi van azokkal a pillanatokkal, amikor elönt a tehetetlenség, a düh vagy az aggodalom? Akárki akármit is mondjon, ezek nem hibák. Ezek emberi reakciók. És ha megtanuljuk elfogadni, felismerni és kezelni őket, azzal nemcsak magunkat támogatjuk, hanem a gyemrekeinket is.

Az érzelmek nem ellenségek, inkább útmutatók

Kezdésként menjünk vissza Ádámig és Éváig… :D

A nyugati, fogyasztói kultúrában az érzelmeket gyakran két nagy csoportra osztjuk: „jó” (pl. öröm, hála) és „rossz” (pl. harag, félelem, szomorúság). A legtöbben és tudattalanul ezeket a kategóriákat még érzelemként is értelmezik. Gondolj csak bele, hogyan zajlik le általában egy beszélgetés!

Például így:

„Szia! Hogy vagy? Hogy érzed magad?”

„Köszönöm, jól. Minden rendben.”

Vagy így:

„Szia! Hogy vagy? Hogy érzed magad?”

„Ahh, ne is kérdezd! Minden összejött, tök rosszul érzem magam…”

Valójában azonban ezek nem érzések, és nem is mondják el pontosan a másik fél számára, hogy miben vagyunk benne, így a másik akkor sem tudnak nekünk segítséget és támogatást adni, ha kérnénk.

A „jó” és a „rossz” először is nem érzések, hanem kategóriák. Másodszor ez a két kategória nem segíti, hanem korlátozza az érzelmi fejlődésünket. Így pedig a gyermekeink érzelmi fejlesztését is, amit – akár tetszik, akár nem – születésüktől kezdve mi, édesanyák csinálunk úgy, ahogy a jelenben képesek vagyunk rá. A mintáink és a legjobb tudásunk szerint adjuk tovább, de ez nem garancia arra, hogy egészségesen tesszük. És ígérem, hogy a cikk végére megérted, mire is gondolok.

Szóóóval…

Leszögezem, hogy nem a kategóriaalkotással van probléma. Az emberi elme kategóriákon keresztül képes megérteni a körülötte lévő világ összetettségét. Ez természetes és szükséges is. Viszont a két kategória – jó és rossz érzelmek -, ahogy írtam, korlátot jelent számunkra.

De mit is takar ez a korlát? És hogyan nyilvánul meg?

A jó és a rossz kategóriák problematikája

A jó kategóriába kerülő érzések értelemszerűen olyanok, amikkel kellemesen érezzük magunkat. A legtöbben örömmel fogadjuk őket és azt szeretnénk, hogy minél tovább (vagy inkább örökre) velünk maradjanak.

A rossz kategóriába kerülő érzelmek azonban olyanok, amiket – mivel rossz ezeket érezni – el akarunk kerülni. Szeretnénk, hogy ne jelenjenek meg, és minden megteszünk, hogy ne kelljen velük foglalkozni. Mert rossz. És hát ki az a mazoista, aki tudatosan rosszat akarna magának? (Költői kérdés.)

És valójában itt van a bibi elásva…

Mert úgy tekintünk a „rossz” érzésekre, mint problémára, gondra, elkerülendő belső nyomásra. Pedig ezek az érzések is okkal születnek meg bennünk. És sokkal fontosabbak, mint elsőre gondolnánk. A rossznak titulált érzelmek ugyanis arra akarják felhívni a figyelmünket, hogy valami bennünk vagy a környezetünkben nem jó úgy, ahogy jelenleg van. Vagyis éppen ezek által tudnánk fejlődni, változni és változtatni, hogy kikönnyítsük és kiegyensúlyozottabbá varázsoljuk az életünket.

És természetesen a jónak kategorizált érzelmek funkciója is meg: az önjutalmazás. Segítenek annak megerősítésében, hogy mit csináltunk megfelelően, és segítenek biokémiai úton abban, hogy legközelebb is hasonló módon reagáljunk egy ugyanilyen vagy hasonló helyzetben.

A probléma az, hogy a „rossz” kategórianév miatt el akarjuk kerülni az ebbe a kategóriába kerülő érzelmeket, így nem fejlődünk és nem leszünk képesek alakítani azon sem, ami belső nehézségeket jelent számunkra. Ebben az esetben viszont feltorlódnak és felhalmozódnak bennünk, amik mentális és testi betegségekhez vezethetnek el minket.

Mit tegyünk ezekkel a kategóriákkal?

Mindenekelőtt javaslom a kategóriák lecserélését.

Ismétlem, nem a kategóriákat kell megszüntetni, hanem át kell keretezni, ahogyan a kategóriákról gondolkodunk. Első lépés, hogy új kategóriákat alkotunk meg. A „jó” és a „rossz” kategóriák helyett javaslom bevezetni a „könnyű” és „nehéz” érzések kategóriáit.

Könnyű az az érzés, amivel itt és most könnyű együtt létezni.

Nehéz az az érzés, amivel itt és most nehéz együtt létezni, de nem akarjuk elodázni, kikerülni, elzárni magunktól vagy épp nem tudomást venni róla. Egyszerűen csak nehéz, és tudjuk, hogy ily módon a tanárunk, a mentorunk, a segítőnk. Felhívja a figyelmünket arra, hogy valami bennünk vagy körülöttünk nem oké számunkra úgy, ahogy van, és érdemes változnunk vagy változtatnunk.

Mi is akkor valójában minden egyes érzelem?

A valóságban minden érzelem egy információs csomag, amely arról ad hírt, hogy mi történik bennünk, mire van szükségünk, mit tapasztalunk. Amikor ezeket elnyomjuk vagy megtagadjuk – főleg anyaként –, akkor nemhogy jobban működünk, hanem egyre kevésbé leszünk elérhetők önmagunk és mások számára is.

„Az érzelmek nem gyengeségek, hanem evolúciós üzenetek, amelyek segítenek az alkalmazkodásban.”
Dr. Marc Brackett, Yale University

Az anyaság nem csak szeretetből áll

Ádám és Éva után pedig térjünk rá, hogy miért is kell a nehéz érzelmeknek teret adnunk anyaként.

Az anyaság intenzív érzelmi hullámvasút. Miközben szeretünk, gyakran aggódunk, frusztrálódunk, kétségbeesünk vagy épp haragszunk. Egyszerre jelennek meg a könnyű és a nehéz érzelmek ugyanabban a pillanatban, ami első ránézésre disszonánsnak hathat, pedig egyáltalán nem az.

Emlékezz vissza az Agymanók című mese első részének a végére, ahol Riley hazaérkezik a tervezett szökésből, és egy új főemlék születik. Ez a főemlék egyszerre boldog és szomorú (kék és sárga), amit azzal a hangsorral tudunk leírni, hogy keserédes.

Az, hogy egyszerre könnyű és nehéz érzelmeink vannak, nem annak a jele, hogy rossz anyák vagyunk. Ez annak a jele, hogy emberek vagyunk. Anyaként is emberek vagyunk, és nem gépek, akik nem éreznek.

Aki érzéketlen tud maradni, annak nem nagyobb az önuralma, hanem kevesebb a kapcsolódása. Elsősorban önmagával. Csakhogy, aki nem képes önmagához kapcsolódni, az nem lesz képes a gyermekéhez sem kapcsolódni. Vagyis nem fogja őt érteni, megérteni, és azt adni számára, amire igazából szüksége van. Mert nem lesz képes ezeket felismerni. Főként azokban a pillanatokban és helyzetekben, amiben a gyermekének a legnehezebb és a legnagyobb szüksége lenne a „legbiztosabb biztos pontjára”, az édesanyjára.

Ráadásul a Harvard Medical School kutatásai már azt is kimutatták, hogy a nehéz érzelmek tudatos elfogadása összefügg az idegrendszer rugalmasabb válaszreakcióival, kevesebb szorongással és nagyobb stressztűréssel. Ami mondanom sem kell, hogy mekkora előny és könnyebbség anyaként.

Mit tanulnak belőlünk a gyermekeink?

Ha azt tanítjuk, hogy a harag „rossz”, a félelem „gyengeség”, a sírás „ciki” – akkor a gyerekeink megtanulják nem érezni az érzéseiket. Ezt szakmai nyelven disszociációnak nevezzük, és ide kattintva még többet tudhatsz meg róla, természetesen érthető nyelvezettel.

Ez rövid távon talán „könnyebb”, hosszú távon viszont komoly következménnyekkel járhat, mint például az alábbiak:

• szorongás és depresszió
• elkerülés és elmagányosodás
• kapcsolati nehézségek
• öngyűlölet
• túlzott alkalmazkodás és kihasználhatóság

Ezzel szemben, ha megtanítjuk a gyermekeinket arra, hogy minden érzés jogos, de nem minden viselkedés elfogadható – akkor érzelmileg reziliensebb, együttérzőbb és stabilabb emberekké válnak. Ezek pedig épp azok a soft skillek, amikre a sikeres, kiegyensúlyozott és boldog élet kialakításához szükségesek. Mindegy, hogy kinek mit jelent a sikeresség, a kiegyensúlyozottság és a boldogság…

De mi mit kezdjünk a saját érzéseinkkel?

Először is, ne féljünk tőlük.

A düh nem ellenség.

Az aggodalom nem gyengeség.

A sírás nem bukás.

Ezek jelek.

Másodszor, kezdjük el megfigyelni őket, nem pedig azonnal reagálni rájuk.

Például az alábbi kérdések mentén:

• „Most dühös vagyok. Hol érzem ezt a testemben?”
• „Most félek. Mitől? Valós vagy tanult ez a félelem?”
• „Sírok. Nem baj. Mi váltotta ki? És mit akar mondani nekem?”

Ez nem időrabló folyamat. Ez az, ami visszakapcsol önmagunkhoz, és segít kiszállni az automatikus reakciókból.

„Nem az érzés a probléma. Hanem az, ha nem tudunk mit kezdeni vele.”
Dr. Susan David, Harvard Medical School

A gyógyulás ott kezdődik, ahol engedjük az érzést megjelenni

Amikor egy anya azt mondja: „Néha úgy érzem, hogy nem bírom tovább” – az nem azt jelenti, hogy nem alkalmas. Hanem azt, hogy tényleg nehéz. És ezt ki lehet mondani. Sőt, ki kell mondani.

Ha van bennünk tér ezekre az érzésekre, akkor nem öntik el az egész életünket. Ha viszont lezárjuk az ajtót, a testünk hordozni fogja a terhüket feszültség, alvászavar, türelmetlenség, krónikus kimerültség formájában.

Egyszer pedig túl fogunk töltődni, és robbanni fogunk. Épp csak az nem megjósolható hogy mikor és mekkorát. És hidd el, ez a robbanás benned lehet kézigránát vagy atombomba méretű is. Viszont képtelen leszel irányítani, és garantáltan a gyermekeden is lecsapódik majd. Pedig épp ezt szeretnéd elkerülni.

A nehéz érzések elfogadása nem önsajnálat, hanem önismeret

Az önismeret nem ott kezdődik, hogy mindig türelmesek és nyugodtak vagyunk. Hanem ott, hogy észrevesszük, mikor nem vagyunk azok, és kíváncsian fordulunk felé, hogy mi is van mögötte.

Ez az érzelmi intelligencia alapja. Ez a mentális egészség alapja. És ez a gyerekeink jövőbeli érzelmi érettségének is az alapja.

Anyaként nem az a dolgunk, hogy mindig urai legyünk az érzéseinknek. Hanem az, hogy megtanuljunk figyelni rájuk, meghallani az üzeneteiket, és biztonságos teret adni nekik – akkor is, ha nehezek. Mert csak így tudjuk megtartani önmagunkat, és csak így tudunk valóban jelen lenni a gyermekeink mellett is. Nem tökéletesen, hanem hitelesen.

Az érzelmekkel való kapcsolat nem velünk születik, hanem tanulható. És ha egyszer megtanuljuk, hogyan lehet kapcsolódni hozzájuk – a saját érzéseinkhez is, és a gyermekünk érzéseihez is –, akkor olyan érzelmi alapot teremtünk, amire bátran lehet építeni. Csecsemőkorban, dackorszakban, kamaszévekben és a felnőttkapcsolatokban is.

Ha szeretnél ebben a tanulási folyamatban szakmai támogatást, és lépésről lépésre felépítenéd a saját érzelmi egészségedet, akkor az ÉrzelemTér online tréninget neked találtuk ki.
Ez az a hely, ahol önmagad megértésével kezdjük, és onnan vezetjük végig az utat egészen addig, hogy a gyermeked érzelmi fejlődését is tudatosan és szeretettel tud támogatni.

Fedezd fel az ÉrzelemTér tréninget ide kattintva, mert minden változás azzal kezdődik, hogy elismerjük, az érzéseink számítanak.