Kimondatlanul él az a tévhit és hiedelem, hogy a jó anyaság önmagunk feláldozásával kezdődik. De mi van akkor, ha pont az ellenkezője igaz? Mi van akkor, ha a gyermekünk legfőbb biztonsági hálója a mi mentális és érzelmi egyensúlyunk? Ebben a cikkben megmutatjuk, miért nem önzés az öngondoskodás, hanem a legnagyobb ajándék, amit a gyermekeinknek adhatunk.

Az anya jóléte nem extra, hanem a minimum standard

A tudomány egyre egyértelműbben fogalmazza meg, hogy a gyermek érzelmi és mentális fejlődésének kulcsa az anya érzelmi és mentális állapota. Nem vagy ez, vagy az. Mindkettő együtt.

A Harvard Center on the Developing Child szerint a szülő érzelmi szabályozása közvetlenül befolyásolja a gyerek agyfejlődését, különösen az első 3 évben. Ha az anya hosszabb távon stresszben él, vagy folyamatos érzelmi elérhetetlenségben működik, az nemcsak az anya-gyermek kapcsolatot terheli meg, hanem a gyermek agyi érési folyamatait is akadályozhatja.

„A szülő idegrendszeri egyensúlya határozza meg, hogy a gyermek milyen érzelmi mintázatokat tanul meg.”
Dr. Jack Shonkoff, Harvard University

Éppen ezért szajkózom már 2021 novembere óta – ekkor kezdtem el nemzetközi tanulmányaimat, hogy az anyai kiégésem után a saját megoldásaimmal és neuro-érzlemi módszeremmel támogassam az édesanyák mentális és érzelmi egészségét –, hogy nem a gyerek az első. Az anya az első. Mert ha az édesanya jól van, akkor képes jelen lenni a gyermeke számára úgy, ahogy a gyermekének szüksége van rá.

De a „jól van” egy olyan kifejezés, amit nem lehet általánosítani. Mert ez mindannyiunknál máshol kezdődik. És mindannyiunknak meg kell értenie, hogy mit is jelent számunkra a „jól lenni”. Mert ez lesz az a minimum standard, amit meg kell adnunk magunknak a gyermekeink érdekében is.

Nem az a kérdés, hogy mennyit adsz, hanem, hogy miből

Ha állandóan a saját határainkat túllépve adunk – időt, energiát és figyelmet –, akkor előbb-utóbb elfogyunk, és nem marad miből adni. Az öngondoskodás azt jelenti, hogy a saját stabilitásunkon keresztül tudunk igazán jelen lenni a gyerekeinknek.

És ez nem elmélet. Ez kő kemény (de korántsem bonyolult és érthetetlen) biológia és neurológia.

Amikor feszültek vagyunk, az agyunk túlélő üzemmódban működik. Ilyenkor…

• nehezebben reagálunk empátiával,
• romlik a problémamegoldó képességünk,
• és gyakrabban veszítjük el a türelmünket.

A szükségleteink figyelmen kívül hagyása, az igényeink és a vágyaink elhanyagolása hosszú távon a belső feszültségünk tartós emelkedéséhez, kimerüléshez és kiégéshez vezet. Az anyák pedig hajlamosak arra – a társadalmi hiedelmek és elvárások, illetve a szüleinknél gyermekként megtapasztalt önfeláldozás miatt –, hogy ezen az úton szépen végigmenjenek.

És félre ne érts, ez nem hibáztatás akar lenni. Én magam is megjártam ezt az utat, de szerencsémre nagyon korán kezdett fojtogatni az önfeladás mumusa, és nem voltam hajlandó meghajolni ezen mintáknak, hiedelmeknek és elvárások előtt.

Mit tanítunk ezzel a gyermekeinknek?

A gyerekek nem azt tanulják meg és csinálják, amit mondunk, hanem amit megélnek velünk és mellettünk nap mint nap. Ha azt látják, hogy mindig másoknak kedvezünk, de belül feszültek, türelmetlenek vagyunk, azt tanulják meg, hogy az önfeladás a szeretet jele. Pedig semmi sincs távolabb ettől…

De ha azt látják, hogy gondoskodunk önmagunkról, határokat húzunk, figyelünk a saját állapotunkra, akkor megtanulják:

• a saját érzéseik is fontosak,
• joga van az embernek töltődni,
• és a szeretet nem egyenlő az önfeladással.

„A szülői öngondoskodás a gyermekek érzelmi biztonságának elsődleges forrása.”
Dr. Dan Siegel - The Power of Showing Up

De hogyan lehet ezt megvalósítani?

1. Engedélyezzük magunknak a törődést

Nem kell luxus spa és elvonulásos napokra gondolni. Elég lehet:

• 10 perc csend reggel
• egy bögre meleg ital a telefon nélkül
• egy támogató mondat, amit magunknak mondunk

2. Kezdjük testben

Az öngondoskodás első szintje gyakran testi, vagyis szomatikus. Nem az elmében, hanem a testben kezdjük el megélni, hogy „jól vagyok” – vagy legalábbis azt, hogy odafigyelek magamra.

Ezért működnek annyira jól az általunk is tanított idegrendszert szabályozó mikrogyakorlatok, mint például:

• ritmikus légzés
• kézmelegítés
• hangadás, dúdolás
• testérzet figyelése

Ezek percek alatt visszavezetnek egy olyan állapotba, ahol képesek vagyunk kapcsolódni, empatikusak lenni, türelmet gyakorolni. Ezeket és napi szomatikus támogatást találsz a Nyugicseppek nevű programunkban, amit ide kattintva ismerhetsz meg jobban.

A bűntudat nem az iránytűnk

Sok anyában megszólal a bűntudat: „Ha most magamra figyelek, önző vagyok.”
Ez a gondolat azonban nem a saját hangunk, hanem egy belsővé tett társadalmi elvárás, amit generációkon át adtak tovább a felmenőink, és most mi is küzdünk vele.

Itt az ideje új irányt mutatni!

A gyermekeink nem hibátlan és tökéletes anyákra vágynak. Hanem olyanokra, akik valódiak, kapcsolódnak, és megtanítják nekik, hogyan lehet jelen lenni önmaguknak is.

Velünk tartanál? Szeretnéd felépíteni a saját öngondoskodásodat, amiben kialakíthatod a minimum standard-jeidet és még a gyermekeddel, pároddal való kapcsolódást is erősítheted?

Ismerd meg az erről szóló Léleknasi online tréningünket ide kattintva!