Mi van, ha nem azért érzed úgy, hogy elvesztél a saját életedben, mert egyszer rossz irányba fordultál, hanem mert naponta száz apró döntésed visz téged tudattalanul ugyanabba a nem kívánt irányba?

Van az a fajta elfáradás, amit tök könnyű felismerni. Ilynekor egyszerűen túl sok volt az elmúlt néhány nap vagy hét, és pontosan tudod, hogy pihenésre van szükséged.

És létezik egy másik fajta elfogyás, ami sokkal lassabban válik láthatóvá. Aminek egy jelentős részében még működsz. Elintézed, amit kell, megszervezed a napokat, alkalmazkodsz, újratervezel, gondoskodsz, figyelsz. Kívülről talán még az sem látszik, hogy valami nincs rendben.

Közben viszont egyre kevesebb olyan pillanat marad, amiben te is valódi szereplője vagy a saját életednek. Nem csak az, aki megoldja, megszervezi, fejben tartja, mire van szükség, és figyel arra, hogy minden működjön. Hanem az ember, akinek ugyanúgy vannak vágyai, szükségletei, határai és elképzelései arról, hogyan szeretné élni az életét.

A saját életedből nem egyetlen nagy döntéssel maradsz ki, hanem száz apróval.

Nem úgy történik, hogy egyik reggel eldöntöd: mostantól én leszek az utolsó saját magam számára. Oh, neeeem. Ez sokkal hétköznapibb ennél. Valahogy így nézhet ki…

Nem szólsz arról, hogy elfáradtál, mert nincs kedved konfliktushoz.
Megcsinálsz valamit inkább te, mert egyszerűbb, mint megkérni valakit.
Lemondasz arról, amit szerettél volna, mert a többieknek más terve van.
Megint te tartasz fejben valamit, amiről elvileg nem neked kellene gondoskodnod.
Igent mondasz, amikor valójában nemet szeretnél.

Egyik döntés sem tűnik különösebben nagynak.
Éppen ezért olyan nehéz észrevenni, hogy idővel összeadódnak.

Amikor már döntésnek sem érzed

A legtöbb, fentiekhez hasonló helyzetet ráadásul nem is választásként élünk meg. Nem azt mondjuk magunknak, hogy „most megint háttérbe teszem magamat”. Olyan gondolatok születnek és hagyják el a szánkat rendszerint, mint például…

Ezt most muszáj.
Majd később.
Nem akarok ebből ügyet.
Gyorsabb, ha megcsinálom én.
Most egyszerűen nincs más lehetőség.

És ezek egy-egy helyzetben akár teljesen igazak is lehetnek. Vannak időszakok, amikor valóban többet kell vinnünk.

A nehézség ott kezdődik, amikor a kivételekből automatikus működésmód lesz (és talán mártírkodás is).

Amikor az alkalmazkodás annyira természetessé válik, hogy a saját szempontod kezd külön kérésnek tűnni. Amikor mindenki más igénye automatikusan bekerül a számításba, a sajátodhoz pedig külön engedélyt kell kérned mindenkitől sűrű elnézések közepette.

Ezt jelenti, hogy a saját életedből nem egyetlen nagy döntéssel maradsz ki, hanem száz apróval.

Rengeteg mindent irányítasz, mégis egyre kevesebb tered marad

A folyamatos szervezés és előregondolkodás nem csak időt vesz el. Rengeteg belső teret is elfoglal benned.

Ha te figyeled, mi csúszhat el, mikor kell indulni, mi fogyott el, mire kellene előre gondolni, ki mit felejtett el, hogyan lehet elkerülni a következő problémát, akkor egy részed folyamatos készenlétben marad.

És minél több figyelmet visz el annak ellenőrzése, hogy minden működjön körülötted, annál kevesebb marad arra, hogy észrevedd, mi történik benned. Egyszerűen nem jut időd, hogy egyáltalán feltedd magadnak az alábbi kérdéseket - nehogy válaszolj is rájuk, vagy cselekedj:

• Mit szeretnél te?
• Mihez nincs kedved?
• Mit bírsz még el?
• Mikor lenne elég?
• Hol lenne szükséged segítségre?

Ezek a kérdések nagyon könnyen eltűnnek a működtetés közben.

Ez pedig a párkapcsolatban is simán megjelenhet

A túl sok belső és külső tehernet ritkán tudjuk magunkban tartani. Ideig-óráig persze megy… Aztán felmerülnek bennünk a következő kérdések - és a legjobb pillanatokban keményen oda is szúrjuk őket…

• Miért nekem kell mindig szólni?
• Miért nem veszed észre magadtól?
• Miért kell mindent nekem fejben tartani?

Ezek mögött sokszor már nem is az ott és akkor elfelejtett feladat áll, hanem hónapok és évek fáradtsága.

Az egyik fél azt érzi, hogy túl sokat visz, a másik pedig azt, hogy folyamatosan kritizálják vagy kontrollálják. Innen pedig borzasztó könnyű egymásnak feszülni, miközben valójában mindketten arra vágyunk, hogy újra társak lehessünk, ne pedig egy soha véget nem érő családi projekt menedzserei.

Lehet, hogy tényleg túl sok a dolgod. De nem csak ezt érdemes megnézni.

Fontos kimondani, hogy nem minden kimerültség mögött van valamilyen rejtett lelki megfejtés. Lehet kevés a segítséged, rosszul oszlanak el a terhek, túl sok a munka, vagy egyszerűen olyan életszakaszban vagy, ami objektíven nézve is túl sokat kíván tőled.

De érdemes az alábbi kérdéseket feltenni magadnak…

• Mi történik azokban a helyzetekben, amikor lenne valamennyi választásod?
• Mikor vállalsz el automatikusan valamit?
• Mikor mondasz igent azért, mert kényelmetlen lenne nemet mondani?
• Mikor veszed vissza a kontrollt, mert nehéz elviselni, hogy valaki más máshogy csinálja?
• Mikor folytatod tovább azért, mert valahol mélyen azt tanultad meg, hogy akkor vagy elég jó, ha bírod és hasznos vagy?

Szóval.. mennyi minden történik az életünkben valódi választásként, és mennyi minden azért, mert egy megszokott működés már jóval azelőtt eldönt valamit bennünk, hogy mi egyáltalán észrevennénk?

A kérdésekre válaszolva pedig megláthatod, hogy a saját életedből nem egyetlen nagy döntéssel maradsz ki, hanem száz apróval haladsz errefelé.

Ezért olyan nehéz “csak” visszatalálni magadhoz. Nem egyetlen ajtón mentél ki, hanem százon. Szóval nem egyetlen ajtón kell visszalépned, hogy visszatalálj magadhoz.

Ki választ helyetted?

Miért mondasz igent akkor is, amikor már minden porcikád nemet mondana?
Miért olyan nehéz segítséget kérni?
Miért veszed át újra azt a feladatot, amit már százszor megfogadtál, hogy fogsz megcsinálni?
Miért érzed rosszul magad attól, ha valamire egyszerűen nincs kapacitásod?
És hogyan lesz mindebből idővel az az érzésed, hogy elfogysz a saját életedben?

Ezekre már nehéz úgy válaszolni, hogy egyszerűen azt mondjuk: pihenj többet, engedd el a kontrollt, mondj nemet, - vagy a kedvencem - csak nyugodj meg.

Ahhoz, hogy értsük, miért találjuk újra és újra ugyanott magunkat, mélyebbre kell néznünk annál, ami éppen a felszínen látszik.

Erről szól a Miért érzem úgy, hogy elfogyok a saját életemben? című ingyenes, élő online előadás.

Megnézzük, mi köti össze azokat a nehézségeket, amiket sokszor külön-külön próbálunk megoldani, és mi történik bennünk addigra, mire már azt érezzük, hogy elfogyunk.

Mert ahhoz, hogy több választási lehetőségünk legyen abban, hogyan szeretnénk élni, előbb érdemes megértenünk azt is, ki az, aki most még sokszor választ helyettünk.

Ha szeretnéd jobban megérteni, mi történik benned addig a pontig, mire azt érzed, hogy elfogysz a saját életedben, regisztrálj ide kattintva a 2026. szeptember 2-i ingyenes, élő online előadásra. 

Ha élőben nem tudsz ott lenni, akkor is érdemes jelentkezned, mert a felvétel az előadás után 48 órán keresztül visszanézhető lesz minden regisztráló számára.