Amikor a korábban bújós, ragaszkodó kisgyermek hirtelen harap, rúg, üt vagy karmol, sok anya megrémül. Vajon ez mit jelent? Elrontottam valamit? Elromlott a kötődés? A válasz egy határozott „nem”. A viselkedés mögött egy mélyebb idegrendszeri és érzelmi folyamat zajlik, amit érdemes megértenünk – nem csak a gyerek, hanem önmagunk miatt is.

Nem vagy egyedül, ha fáj

Sokan szégyellik, hogy a gyermekük agresszíven viselkedik velük. Pedig ez nem elszigetelt eset. A 18 hónap és 3 év közötti gyerekek körében teljesen gyakori az ún. impulzív viselkedés. Ezek az idegrendszer fejlődésének jelei, nem a nevelés hibái.

Az American Academy of Pediatrics szerint a 2–3 éves gyerekek 70%-a mutat átmenetileg agresszív viselkedést, és mindez a kommunikációs készségek, az önszabályozás és az empátia fejlődésének természetes része.

A harapás nem azt jelenti, hogy nem szeret

A legtöbb anya első gondolata az, hogy a gyermek elutasítja, vagy hogy „elromlott valami köztük”. Ez a gondolat súlyos bűntudatot és szorongást szülhet, amiből aztán egy nem kívánt önmagát beteljesítő jóslat is megvalósulhat, és valóban elcsúszhat az addig egészséges kötődés és kapcsolódás anya ás gyermeke között.

Pedig a gyermek nem a kapcsolatot utasítja el, hanem a saját feszültségét próbálja valahogyan levezetni és szabályozni. Még nem tudja szavakkal kifejezni, hogy túl sok lett számára mindaz, ami eddig őt érte. Túl sok a zajból, a frusztrációból, a közelségből, az éhségből, vagy éppen saját belső feszültségéből.

„A kisgyermekek nem rosszak, hanem szabályozási nehézségekkel küzdenek. A viselkedésük egy üzenet az idegrendszerük állapotáról.”
Dr. Mona Delahooke, gyermekpszichológus

A viselkedés mögött egy feszültséggel teli test áll

A gyermekeink viselkedése nem rólunk üzen, hanem az ő belső állapotukról. A polivagális elmélet szerint ilyenkor a gyerek idegrendszere vészüzemmódba kapcsol, és vagy támad (harapás, rúgás), vagy lefagy (üveges tekintet, visszahúzódás), vagy menekülni próbál (elbújik, szalad, nem néz rád).

Az ilyen reakciók akkor is bekövetkeznek, ha kívülről nem látszik semmi „extrém”. A kisgyermekek agya még nem tudja önmagát megnyugtatni, mert még nem tanulta meg, hogyan kell és lehet ezt csinálni. Megtanulásához szükségük van az érzelmek terén jártas, egészséges önszabályozással rendelkező szülőre, a vele való biztonságos kapcsolódásra, és a finoman támogató, de egyértelmű szabályozó jelenlétre (következetes határállítás).

És velünk mi történik közben?

Anyaként sokszor mi is hasonló idegrendszeri állapotba kerülünk: összerezzenünk, dühösek leszünk, vagy szégyent élünk át. Nem csoda, hiszen maga a legféltettek kincsünk bánt minket testileg és lelkileg is.

Fontos tudnod, hogy ebben a helyzetben nekünk is szabályozásra van szükságünk. Nem baj, ha nem tudunk minden pillanatban higgadtak maradni. De baj, ha azt hisszük, hogy nem lehet erről beszélni. A gyerek nem ellenünk van, ahogy a saját érzéseink sem az ellenségeink. Csupán információk, jelek, üzenetek. És kapcsolódási lehetőségek.

Mit tehetünk?

1. Ne vedd személyes sértésnek. Tudom, hogy fáj. De próbáld kívül helyezni magadon. Mert ez róla szól, és nem rólad. A te dolgot támogatni ebben az idegrendszeri fejlődésben.
2. Mozgasd meg a gyereket. A feszültség testben raktározódik el. A játék, a mozgás, közös ritmikus tevékenység segít a levezetésben. Ehhez a Nyugicseppekben is számtalan szomatikus gyakorlatot találsz, ami a gyermekednek is segítség lesz.
3. Adj szavakat az érzéseire. Ő még nem tudja megnevezni egy hangsorral azt a testi érzetet és belső tapasztalást, amit érzelmeknek nevezünk. Ezt minden gyermek a szüleitől sajátítja el olyan formában és minőségben, ahogy otthon látja. Ez segít az érzelemszabályozás tanulásában.
4. Gondoskodj magadról is. Ha fáj, beszélj róla. Mondd el a gyermekednek is. Ne maradj egyedül az érzéssel és a fájdalommal. Viszont figyelj oda, hogy ne ess a mártír szerepébe se.

„A kisgyermekek érzelmi önszabályozása a kapcsolódó gondoskodáson keresztül fejlődik. A legjobb eszközünk: mi magunk vagyunk.”
Dr. Bruce Perry, neurológus

Ne feledd! A kötődés nem törik össze egyetlen rúgástól

A kötődés nem egy törékeny porcelán, hanem egy folyamatosan alakuló, rugalmas kapcsolat, amelyet a mindennapi reakcióink és újrakapcsolódásaink formálnak.

Ha megtanuljuk a legtöbb helyzetben nem félreértelmezni a gyermekünk viselkedését, és megtartani magunkat is ezekben a helyzetekben, akkor valójában erősítjük a köztünk lévő kapcsolatot még a pillanatnyi nehézségek ellenére is.

Ez a belső munka azonban nem megy támogatás nélkül és magától. Információkra van szükségünk, mert a minket többnyire nem kapcsolódásból neveltek. Nem a bizalom volt a kötődésünk alapja, hanem a félelem, hogy nem felelünk meg – valamilyen formában - a szüleinknek.

Ehhez az anyai fejlődéshez találsz temérdek lehetőséget a Mom Balance univerzumában.

Mindenekelőtt ajánljuk figyelmedbe a Harmonikus Anyaság zárt Facebook csoportunkat, ahol őszintén beszélhetünk ezekről a helyzetekről! Ez a csoport ingyenes, informatív, őszinte és támogató. És az is marad.