Így könnyíti meg az életedet gyermeked érzelmi intelligenciájának újszülött kortól való fejlesztése

Szeretném az elején leszögezni: nem maradtál le semmiről. A gyermeked érzelmi intelligenciáját nem csak újszülött kortól lehet fejleszteni. Lehet vele kezdeni bölcsődésen, ovison, kisiskoláson is – a lényeg, hogy elkezdjük. Mert minél előbb indulsz el ezen az úton, annál nagyobb lesz a hozadéka. De soha nincs késő.
Miért ennyire fontos ez?
A gyermekek – főként 6 éves korig – ösztönlények. Még nem uralják a gondolkodásukat, viselkedésüket úgy, mint mi. Amit csinálnak, azt az érzéseik és testi érzeteik irányítják. A düh, félelem, izgatottság, feszültség sokkal erősebben befolyásolja őket, mint a logika. Ez nem hiba – ez biológia.
Sokan azt hisszük, hogy a gyermeket „meg kell nevelni”, hogy „hallgasson ránk”. És közben kihagyunk valami nagyon fontosat: nem segítünk neki megérteni a saját érzéseit. Pedig minden viselkedés mögött ott van egy érzelem.
Ha csak a viselkedésre reagálunk (büntetéssel, következménnyel, rendszabályozással), akkor nem adunk mintát az érzelmek kezelésére. Csak elvárjuk, hogy tudja – miközben neki éppen azt kéne megtanulnia.
Ezért kezdtem el én is – és ezért hiszem, hogy minden anyának tudnia kell erről
Amikor megszületett a kisfiam, az ösztönös szeretet mellett gyorsan megérkeztek a nehéz érzések is: fáradtság, csalódottság, frusztráció. És bár régóta foglalkoztam érzelmi intelligenciával, anyaként teljesen új szinten tapasztaltam meg, milyen is ez valójában.
Aztán találkoztam a Gottman Institute tudásanyagával, és végre összeállt a kép. Megértettem, hogy nem elég szeretni a gyermekünket – meg is kell tanítani neki, hogyan bánjon az érzéseivel. És ezt nem lehet úgy, hogy közben mi, anyák is küzdünk a saját feldolgozatlan érzéseinkkel.
Az egész akkor működik igazán, ha bennünk kezdődik
A gyermekünk érzelmi világa tükrözi a miénket. Ha mi nem tudunk mit kezdeni a dühünkkel, a szorongásunkkal, a tehetetlenségünkkel, akkor a gyermekünk sem fogja tudni megtanulni. Mert nem a szavainkból tanul – hanem a mintából.
Ezért van az, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztése kettős út: miközben a gyermekünket vezetjük, önmagunkkal is dolgozunk. Megtanuljuk:
-
felismerni és megnevezni az érzéseinket,
-
nem szégyellni őket,
-
szabályozni őket biztonságosan,
-
és elfogadni a gyermekünk érzéseit is – akkor is, ha nehéz velük szembesülni.
Miért nem működik az autoriter nevelés?
Mert figyelmen kívül hagyja az érzelmek szerepét. Az engedelmességre és kontrollra épít, nem a kapcsolódásra. Pedig egy 3 éves nem azért dacos, mert rossz – hanem mert a fejlődő idegrendszere még nem tudja máshogy kifejezni azt, ami belül zajlik.
A rendszabályozás rövid távon lehet, hogy működik – de hosszú távon azt üzeni: „az érzéseid nem fontosak, csak az, hogy jól viselkedj.” És ezzel az érzelmek szabályozásának lehetőségét vesszük el tőlük.
És mi működik helyette?
Az érzelmi intelligencia fejlesztését támogató szülői hozzáállás. Ez nem engedékenység – hanem kapcsolódáson alapuló keret. A gyermek partner, nem alattvaló. Érzelmei érvényesek, még ha a viselkedése nem is mindig elfogadható.
John Gottman kutatásai szerint azok a gyerekek, akiket érzelmileg fejlesztő szülők nevelnek, később:
-
jobban tudják szabályozni az érzéseiket,
-
ellenállóbbak a stresszel és a kortárs bántalmazással szemben,
-
könnyebben építenek kapcsolatokat,
-
empatikusabbak,
-
és jobban teljesítenek iskolai helyzetekben is.
Ez nem véletlen. Az érzelmi biztonság az alapja mindennek.
És igen: már újszülött kortól számít
Nem kell könyveket olvasni vagy tréningekre járni már babakorban. De amit a mindennapi kapcsolatban megélt érzelmi támogatásként adsz, az beépül. A tónusod, az érintésed, az, ahogy reagálsz a sírására. Ahogy később segítesz nevet adni a dühnek, a csalódottságnak, a félelemnek.
Én tudatosan 8 hónapos kortól kezdtem el, a párom később csatlakozott – és ma egy olyan kisfiút nevelünk, akinek a dackorszak nem egy háborús időszak, hanem egy közös tanulás.
És most te is elindulhatsz
2025 tavaszán megújult és kibővült a már 2022 óta elérhető Érzelmi coaching gyerekeknek online tréning. A megújult változat új nevet is kapott - mostantól ÉrzelemTér néven találod meg a Mom Balance Tudástárában. Egy tréning, ahol bevezetünk az érzelmek rejtelmeibe. Egy tér, ahol őszintén beszélünk az érzelmekről és működő megoldást adunk a kezedbe, hogy értelmezni és cselekedni is tudj az érzelmeidnek köszönhetően. Már nem csak a gyermeked érzelmi világával foglalkozunk, hanem egy teljes modul szól arról, hogyan tudsz visszatalálni a saját érzéseidhez, és egészséges kapcsolatot kialakítani velük.
Az új változat része az Érzelem Kódex is – egy átfogó, gyakorlatorientált gyűjtemény, amely segít megérteni az egyes érzelmek mögötti működési mintákat, azok kiváltó okait, és gyakorlati utakat mutat az érzelmek szabályozására.
Mert hisszük, hogy az érzelmi intelligencia fejlesztése nem gyereknevelési trükk – hanem egy életre szóló szemléletváltás, ami bennünk, anyákban kezdődik.
📩 Ha érdekel, itt megtalálsz minden részletet 👉 https://www.mombalance.hu/erzelemter
Ha pedig kérdésed van, írj nekünk a [email protected]-ra.