Az anyaságban gyakran úgy érezzük, hogy mindenki másról gondoskodunk, csak magunkról nem. De mit jelent „visszatalálni önmagunkhoz” egy olyan élethelyzetben, ahol a napjainkat sírás, logisztika, feszültség és szeretet keveréke tölti ki? Ebben a cikkben nem motivációs lózungokat, hanem idegrendszer-alapú válaszokat adunk.

„Én már nem is tudom, ki vagyok…”

Ezt a mondatot sokan ismerjük. Van, aki ki is mondja. Van, aki csak érzi.
A mentális túlterhelés, az alvásmegvonás és a folyamatos érzelmi jelenlét miatt anyaként fokozott kockázatnak vagyunk kitéve a személyes identitásunk figyelmen kívül hagyásában.

A tudomány ezt a jelenséget anyai identitás-disszociációnak hívja. A Harvard Medical School 2020-as vizsgálata szerint a kisgyermekes anyák jelentős része számol be a „személyes én” háttérbe szorulásáról, különösen, ha nincs támogatói hálójuk vagy rendszeres öngondoskodási gyakorlatuk, stratégiájuk.

Nem önzőség, hanem szükséglet

Az énidő gyakran elcsépelten hangzik, pedig nem luxus, hanem neurobiológiai szükségletünk. Akár anyák vagyunk, akár nem. Az idegrendszerünknek rendszeres pihenőidőre és alacsony ingerterhelésű időszakokra van szüksége ahhoz, hogy jól tudjon működni.

„A gondoskodás folyamatos készenléti állapotot kíván. Ha nincs visszavezető út a nyugalomba, az agyunk kimerül.”
Dr. Stephen Porges, a polivagális elmélet megalkotója

Az anyák gyakran nem csak fizikailag fáradnak el, hanem elveszítik a kapcsolatot saját érzéseikkel, szükségleteikkel, vágyaikkal és a belső hangjukkal is.

A rohanás nem a természetes működésünk

A modern életforma krónikus szimpatikus idegrendszeri állapotot tart fenn: pörgünk, rohanunk, túlélünk. Ez hosszú távon érzelmi kiüresedéshez, ingerlékenységhez és kapcsolati nehézségekhez vezet. Hát még, ha anyák is vagyunk ebben a modern, rohanó, teljesítmény és eredményorientált fogyasztói társadalomban.

Ezért fontos megtanulni olyan mikrogyakorlatokat, amelyek:

• aktiválják a paraszimpatikus rendszert (nyugalom, kapcsolódás)
• segítenek testi és érzelmi szinten is visszatérni önmagunkhoz
• lehetővé teszik, hogy a mentális teher ne blokkolja a jelenlétünket

Mit jelent visszatalálni önmagamhoz?

Nem azt, hogy egy egész napot magadra szánsz. Hanem hogy visszakapcsolsz magadhoz egy-egy apró pillanatra.

Néhány példa:

• 3 tudatos légzés két sírás között
• egy meleg bögre tea csendben, nem multitasking közben
• „Itt vagyok. Érzem a talajt.” – és tényleg megérzed, mi van a talpad alatt.

Ezek az egyszerű dolgok újraépítik a kapcsolatot önmagaddal. Nem elméletben, hanem testi szinten. Viszont csak akkor, ha tényleg mindennap csinálod.

És ha most semmi nem fér bele?

A legnagyobb tévhit, hogy az önmagunkkal való kapcsolódás nagy időigényű dolog. Igazából nem kell egy hétvégi wellness vagy csendes elvonulás. Nem kell hetente 3x90 perc jóga. Nem azért, mert ezek ne lennének jók és hasznosak. Hanem azért, mert az anyaságunkba nem feltétlenül férnek bele időben, energiában és pénzben.

Valójában az idegrendszerünk számára a mikrogyakorlatok gyakorisága fontosabb, mint a hossz. Már napi 1-2 perc is számít.

„Az énidő nem az idő hosszáról szól, hanem arról, hogy visszatérek az otthonomba: önmagamba.”
Dr. Thema Bryant, klinikai pszichológus, az APA elnöke

Nem kell tökéletesnek lenned. Csak jelen lenned.

A gyermekeinknek nem 100%-ban jelenlévő anyákra van szükségük, hanem valódi kapcsolódásra, amikor lehet.

És ehhez az kell, hogy nekünk is legyen kapcsolatunk saját magunkkal.

Ha egyetlen percet is magadra tudsz szánni, az nem önmagad elvétele a családtól, hanem ajándék. Mert amit magadnak adsz, azt tovább is adod. Ha magaddal törődsz, feléjük is minőségibb lesz az odafordulásod.

Belevágnál az öngondoskodásodba, de nem tudod, hogy hol kezd? 👉 Töltsd le az ingyenes Önszeretet e-könyvünket, és kezdd el a visszautat önmagadhoz.